2012. Évi SZJA Bevallás
Először is Mindenkinek szeretnék Nagyon Boldog és Sikeres (Válságmentes) Új Évet Kívánni!
Az évből még csak egy pár nap telt el és meg kellett állapítanom, hogy a NAV sem csücsül a hátsóján. Az elektronikus bevallást beküldő magánszemélyek már meg is kapták a tájékoztatást a 2012. évi SZJA bevallás menetéről (amit ezúton is köszönünk nekik!).
Az egyéni vállalkozóknak elég szoros menetrenddel kell számolniuk, hiszen nekik a bevallás beadásának határideje FERUÁR 25.
Aki a vállalkozását nem főállásúként viszi, annak január 31-ig meg kell kapnia a munkáltatójától a 12M30-as nyomtatványt, hiszen ez tartalmazza a munkaviszonyból származó jövedelmeit, amit szintén szerepeltetnie kell a 1253-as bevallásban (illetve ha több kifizetőtől is származott jövedelme, akkor mindegyiktől meg kell kapnia ezt az igazolást).
Az alábbiakban közreadom a NAV által kiküldött tájékoztatást kicsit megkurtítva:
A 2012. adóévre vonatkozó bevallási kötelezettség teljesítésének határidői
2013. január 31. a 12M29 munkáltatói adómegállapítás elkészítéséhez a magánszemélyek nyilatkozatának megtétele a munkáltató felé;
2013. február 15 a 1153NYnyilatkozat beküldése, melyben a magánszemély bejelenti, hogy adó kötelezettsége teljesítésére az adóhatóság közreműködésével az egyszerűsített bevallás lehetőségét választja. A HATÁRIDŐ JOGVESZTŐ, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye;
2013. február 25. a 1253 bevallás beküldésének határideje az egyéni vállalkozók, az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett őstermelők, az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek, az eva hatálya alá bejelentkezett egyéni vállalkozók esetében;
2013. május 21. a 1253 bevallás beküldésének határideje magánszemélyek esetében;
2013. május 21. a 1253ADÓNYlLATKOZAT nyomtatvány beküldésének határideje.
Az adónyilatkozattal történő bevallási kötelezettség teljesítése
A személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségét Ön a 1253ADÓNYILATKOZAT nyomtatvány beküldésével is teljesítheti, amennyiben megfelel a törvényben foglalt előírásoknak.
Munkáltató által történő elszámolás
Amennyiben munkáltatója vállalja a munkáltatói adó megállapítást, akkor az Ön munkáltatójához 2013. január 3l-éig írásban tett nyilatkozata alapján – szja adókötelezettségét munkáltatója állapítja meg.
Adóhatóság közreműködésével készítendő egyszerűsített bevallás kérése
Amennyiben Ön adókötelezettsége teljesítéséhez az adóhatóság közreműködésével az egyszerűsített bevallás lehetőséget választhatja és választja, úgy ki kell töltenie a 1253NY jelű nyilatkozatot és azt papír alapon aláírva, vagy elektronikus úton 2013. február 15-éig kell eljuttatnia az adóhivatalhoz. A nyilatkozat bármelyik Ügyfélszolgálati irodában beszerezhető és a www.nav.gov.hu honlapról is letölthető.
A 1253NY jelű nyilatkozat és kitöltési útmutatójában leírtak szerint:
- Az elkészített – l253E jelű – egyszerűsített bevallást az adóhatóság legkésőbb 2013. április 30-áig papír formában postai címére, vagy
- elektronikus formában az adózó elektronikus tárhelyére az egyszerűsített bevallás letöltési kódját küldi meg. Az elektronikus formában kért bevallás esetén, egy “.xkr” kiterjesztésű állomány tölthető le. Az ÁNYK telepítést (frissítést) követően, a program első indulásakor (Windows operációs rendszer alatt) hozzárendelésre kerül az egyszerűsített bevallás. Ez után kell letölteni a 1253-as bevallás elektronikus űrlap legfrissebb verzióját. A megnyitást választva látható, írható az egyszerűsített bevallás adattartalma a 1253-as bevallásban.
- Az adózók által aláírt – szükség esetén javított adatokkal elfogadott – 1253 E bevallás feladásának (beküldésének) határideje 2013. május 21. Az Ön által javított adatok alapján az adóhatóság ismételten kiszámolja az adót, és erről 2013. június 20-áig értesíti Önt.
- Fontos!. Az adóhatóság által megküldött egyszerűsített bevallást, amennyiben a magánszemély teljes körűen elfogadja, úgy nem szükséges azt aláírva visszaküldenie. Ebből következően, ha az adóhatóság á1tal megküldött egyszerűsített bevallást az adózó 2013. május 21. napjáig nem küldi vissza, az az adózó által benyújtott bevallásnak, az abban megállapított és az adózóval közölt adó az adózó által bevallott adónak minősül.
1253-as bevallás
Amennyiben Ön a jogszabályi rendelkezések alapján az éves adókötelezettségének az elszámolására nem kér(het)i a munkáltatói adó megállapítást, nem·választ(hat)ja az adónyilatkozatot,·illetve az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallási módot sem választ(hat)ja, úgy adókötelezettségének a 1253-.as bevalláson kell eleget tennie.
A 1253 jelű bevallás elektronikus elérhetősége
A www.nav.gov.hu honlapról, a Letöltések/Nyomtatvány kitöltő programok menüpont alatt, a keretprogram (ÁNYK) és a 1253.jar alkalmazás letöltése után a nyomtatvány megnyitható, kitölthető.
- Ebben az évben is lehetőség van csökkentett adattartalmú bevallás. választására,·amelyen azok a magánszemélyek teljesíthetik kötelezettségüket, akiknek 2012. évre vonatkozóan kizárólag olyan adóalapot képező jövedelmük volt, amely a csökkentett adattartalmú bevalláson szerepel.
- Továbbra is lehetőség a kivonatolt nyomtatás, amely azt jelenti, hogy a bevallás kitöltését követő nyomtatásnál csak azok az adatok jelennek meg a papíron, amelyet az adózó kitöltött. Ezt kell az adóhivatalhoz benyújtani! Fontos, hogy minden kinyomtatott lapot – a kizárólag pontkóddal ellátottat is – be kell küldeni!
A 1253 jelű bevallás benyújtási módjai
- Nyomda által előállított adóbevallás, kézzel kitöltve
- A 1253-as nyomtatványt a bevallási egységcsomag tartalmazza, vagy
- ingyenes en beszerezhető a Nemzeti Ad6-és Vámhivatal Ügyfélszolgálatain, illetve kirendeltségein.
- • Elektronikusan kitöltve, regisztrációt követően ügyfélkapun keresztüli beküldéssel
- A regisztráció történhet okmányirodában, vagy a személyi adat és a lakcímnyilvántartás központi szervénél, valamint az adóhivatal központi Ügyfélszolgálatain, amelyhez személyi igazolvány, érvényes e-mail cím szükséges.
- Amennyiben bevallási, adatszolgáltatási kötelezettségét elektronikus úton kell teljesítenie, úgy a 1253-as bevallást is elektronikusan kell beküldenie (kivétel: őstermelő, kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozó).
- Az adóhivatal honlapján megtalálható Internetes kitöltő-ellenőrző programmal elkészítve és kinyomtatva
- Kitölthető a www.nav.gov.huhonlapon.A 1253-as bevallás kinyomtatás után postai úton, illetve személyesen is eljuttatható az adóhatósághoz.
- A program által felajánlott első oldalon ki kell választania, hogy milyen minőségben nyújtja be a bevallást (egyéni vállalkozóként, őstermelőként, magánszentélyként). A kiválasztástói függ, hogy bevallásának mely lapjait töltheti ki! Ez a lap a kitöltő programot vezérli, kinyomtatni és az adóhivatalhoz benyújtania nem kell!
Befizetési kötelezettség rendezése
- Bank kártyával tehet eleget befizetési kötelezettségének a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kijelölt Ügyfélszolgálatain. A kijelölt ügyfélszolgálatok címei a www.nav.gov.hu Adózási információk/Egyéb menüpontban Elektronikus adófizetés címen megtalálhatók.
- Készpénz-átutalási megbízással: ügyfélszolgálataink bármelyikében személyesen kérhet készpénz-átutalási megbízást a befizetéséhez, amelyhez adóazonosító szám szükséges, vagy
- elektronikus úton CSEKK űrlapon igényelhet készpénz-átutalási megbízás(oka)t (csekk) a www.nav.gov.hu/letöltések/nyomtatvány/kitöltőprogramok/Csekk menüpont alatt, vagy
- saját fizetési számlájáról átutalással (lakossági folyószámlájáról).
A pótlékmentes részletfizetésre vonatkozó szabályok
A 150 000 forintot meg nem haladó személyi jövedelemadó fizetési kötelezettségét az adózó pótlékmentésen, legfeljebb hat hónapon keresztül egyenlő részletekben is teljesítheti, ha nem folytat egyéni vállalkozói tevékenységet és nem kötelezett általános forgalmi adó megfizetésére. Az első részlet megfizetésének határideje 2013. május 21·e.
Rendelkezés az adó 1+1 % -áról
- Lehetősége van arra, hogy adója 1 + 1 %-ának felhasználásáról a bevallás részét képező önálló EGYSZA lapon rendelkezzék és azt a bevallásával együtt továbbítsa.
- A személyi jövedelemadója 1+ 1 %-áról a rendelkező nyilatkozatot önállóan, 2013. május 2l-éig is megküldheti az adóhatóságnak elektronikusan, vagy papíron kitöltött formában.
- Ha munkáltatói adómegállapítást kér, akkor legkésőbb 2013. május 10-éiglezárt borítékban a munkáltatójának is átadhatja a nyilatkozatot.
A rendelkezés érvényességének feltétele az adókötelezettség teljesítése!
Ha a személyi jövedelemadó bevallását elektronikusan, meghatalmazott útján kívánja .elküldeni, akkor a rendelkező nyilatkozatot az adóhatóság csak akkor fogadhatja el, ha a meghatalmazott mind az szja-bevallás, mind pedig a rendelkező nyilatkozat megküldésére az adóhatósághoz bejelentett meghatalmazással, érvényes regisztrációval rendelkezik (13T180-as regisztrációs lap).